Sziasztok! Gondoltam ismét szólok hozzátok pár szóban, hiszen fontos esemény közeleg. Jövő héttől elkezdődik az érettségi időszak, mely már engem is érinteni fog. Nagyon félek, ezt be kell vallanom, és szeretnék már túl lenni rajta. De ettől függetlenül, szeretném, ha tudnátok, nem foglak elhanyagolni benneteket! A történetből több rész is megvan írva előre, így tudok majd frissíteni nektek ebben a két hónapban is. Remélem, örültök! :) Jó olvasást a részhez! Puszi, manó*
- Muszáj menned? – szontyolodtam el az ajtóban állva. Nem akartam, hogy
elmenjen.
- Tudod, hogy igen – simította kezét arcomra. – Addig hívd fel Lenat –
tanácsolta.
- Remélem, megbocsájt – sóhajtottam fel. Mindenbe beavattam a közöttünk
történtekkel kapcsolatban, mire azt tanácsolta, semmiképpen ne hagyjak veszni
egy igaz barátot.
- Megfog – kacsintott. Az édesapám autója a felhajtóra gördült. – Vigyázz
magadra!
- Te is! – egy-egy apró puszival búcsúztunk el, majd apához sétáltam. –
Segítsek valamit?
- Öhm… nem, nem szükséges – mosolygott rám. – Hogy éreztétek magatokat?
- Jól – bólintottam. – Anya vett sütit, azt megettük, segített a leckében és
beszélgettünk – bár nem kérdezte, úgy éreztem tartozok ennyivel neki, hiszen
’’szigorú’’ szobafogságban vagyok…
- Remek – mosolygott. – Remélem, még nekem is akad valami a hűtőben.
- Biztos – megrántottam a vállam, majd visszasétáltam a lakásba. – Milyen volt
a meccs? – elfelejtettem összepakolni magunk után, így most szedtem össze a
könyveimet és tettem a poharakat a mosogatóba.
- Jó volt. 3-0-ra nyertünk – büszkélkedett. Az apukám a városi fociklubnak, a
TUS Halternnek az edzője, annakidején Bene is itt kezdte pályafutását.
- Szuper – mosolyogtam.
- Neked mikor lesz meccsed? – pillantott felém kíváncsian. Én a bátyáimmal
ellentétben, inkább a kosárlabdát preferálom, már hosszú évek óta űzőm, a
családtagjaim pedig rendszeres látogatók a lelátón.
- Jövő héten – merengtem. – Azt hiszem péntek délután, de már nem emlékszem
pontosan, majd megkérdezem – magyaráztam.
- Rendben – bólintott.
- Megyek, felhívom Lenat – indultam a szobámba. – Jó étvágyat!
- Köszönöm – mosolyodott el, majd kinyitotta a hűtő ajtaját.
Egész este a telefonon lógtam. Először Lenanak tartottam hosszas beszámolót,
sok minden történt a kihagyott idők alatt és úgy határozott, megbocsájt, ha többé
nem kacsingatok a helytelen út felé. Mást nem tehettem, és nem is akartam, így
hát megígértem.
Vacsora után a laptoppal az ölemben ültem az ágyra. Kerestem egy jó, még nem
látott, minőségi filmet, mikor Fabi neve kezdett villogni a mobilom kijelzőjén.
- Szia – emeltem fülemhez.
- Elfelejtetted megadni a számodat – tájékoztatott.
- Nem mintha szükséged lett volna rá – kuncogtam.
- Életemben először csináltam ilyet, remélem, tudod! – tájékoztatott. Fekvő
helyzetbe csúsztam, miközben a plafont méregettem.
- Milyet is, egész pontosan? Hogy a munkád által szerezted meg egy szimpatikus
lány telefonszámát? Hmm, na jó, talán megbocsátok.
- De csak, mert te vagy, igaz? – kérdezett a lényegre.
- Naná! – nevettem fel. Hány napja is ismerem? Három? Mintha ezer lenne…
- Hogy vagy?
- Unatkozom – fáradt sóhaj hagyta el számat. – Épp valami filmet keresek. És
te?
- Mi is azt nézünk, a srácokkal. Várjuk, hogy mikor riasztanak – mesélte.
- Remélhetőleg soha. Már bocs, tudom, hogy ha nincs munka, nincs pénz, de jobb
lenne a világ rendőrségi ügyek nélkül… - magyaráztam.
- Egyértelműen. De sajnos az életünk része – felelte. – Na és, felhívtad Lenat?
- Igen, megbeszéltünk mindent, és megbocsájtott, ha cserébe nem csinálok több
hülyeséget…
- Azt én is értékelném – helyeselt.
- Talán, ha vigyázol rám, jó leszek – alighogy kimondtam, beleharaptam alsó
ajkamba.
- Vigyázok rád, míg engeded – kezdtem egyre jobban zavarba jönni. Nem szokásom
telefonon keresztül flörtölni.
- Figyelj Fab – jutott eszembe hirtelen valami. – Hogy dolgozol jövő hét
pénteken?
- Jövő héten…. ööö… pillanat, megnézem… - hallottam pár papírsusogást, majd
újra visszatért, az a szuper édes hang. –Készenlétben leszek, szóval otthon, de
bármi van, be kell jönnöm. Miért?
- Kosármeccsem lesz és szeretném, ha eljönnél – invitáltam meg.
- Ez szuperül hangzik! Szívesen elmegyek – elégedett mosollyal az arcomon,
figyeltem az apró repedéseket a plafonon.
- Örülök – suttogtam.
- Akkor én is – suttogta a készülékbe. Hosszan beszélgettünk, míg el nem
szólította a kötelessége, engem pedig az esti teendőim. Korán ágyba bújtam,
mintha ezzel az idő múlását is felgyorsíthatnám. Csak az érdekelt, hogy túl
legyek végre a holnap délelőttön.
- Hű. Úgy látom a rendőr barátod nagy hatással van az emberekre – csapódott mellém
Lena, alighogy beléptem az iskola kapuján.
- Előfordul. De most miért is? – kidobtam rágómat a kukába, majd beléptem az
osztályterembe.
- Mindenki Olli beégéséről beszél – rántott vállat. – Szerintem jól tette, hogy
így kiállt értetek – szúrós pillantást küldtem felé. – izé… magáért.
- Nem tudom. Mi van, ha csak Oliver alá adta a lovat? Mármint ne érts félre,
nagyon kedvelem és tudom, hogy helyesen cselekedett, de… azt hiszem, kicsit
félek is – vallottam be.
- Megértem, de ő rendőr, szóval csak fel tudja mérni, mit mennyire érdemes,
nem? – igazat kellett adnom barátnőmnek. Fabi nyilvánvalóan nem szállt volna
szembe Oliverrel, ha tartana tőle.
- Talán igazad van – bólintottam, majd kinyitottam a füzetemet.
- Meg tudtad csinálni a házit? Pedig ez még nekem is nehéz volt! – Lena volt
közülünk az okosabb és a szorgalmasabb is. Míg én a kosárlabdát helyeztem
előnybe világéletemben, ő szorgalmasan tanult. Talán még sosem volt olyan
bizonyítványa, ami nem kitűnő. Mások ezt strébernek nevezik, én egyszerűen csak
irigylésre méltóan szorgalmasnak.
- Segítettek – pirultam el halványan.
- Na, ne! Jó képű, jó fej és még okos is? – mosolygott boldogan. – Megfogtad az
Isten lábát! – felnevettem utóbbi mondatán, mire a tanár úr szigorúan
pillantott felém.
- Valami hozzáfűzni valója van, Frau Höwedes?
- Nincs tanár úr, elnézést – kértem bocsánatot, majd mosolyogva szegeztem
figyelmemet a tanórára.
Az órák jóval könnyedebben suhantak el fölöttünk, tekintve, hogy nem
idegesítettek halálra a sugdolózásokkal. Lenaval úgy éreztük magunkat, mintha
az utóbbi hetek soha meg sem történtek volna. Ő is nyitott felém és én is
teljesen őszinte voltam vele. Meséltem neki a tegnapi délutánomról is,
Fabiannal. Jól esett hallani, hogy ő is szimpatikusnak találja, de láttam rajta,
hogy még így is tart tőle egy kicsit. Nem szeretné, ha csömörből, vödörbe
esnék.
- Ígérem, hogy vigyázok magamra! Nem megyek bele semmi hülyeségbe, de nem is
engedné, esküszöm! – mosolyogtam rá. – És nem kezdek bele semmibe, amíg nem
vagyok meggyőződve tökéletesen az ő szándékairól – tettem hozzá.
- Helyes – bólintott helyeslően. – Most pedig menj! A herceg már vár – hátra
pillantottam. Fabian a kocsijának dőlve várt rám, mint azok a szupermenő pasik
a hollywoodi filmekben.
- Várj! Gyere! – megragadtam karját és magam után húztam. – Szia, Fabi –
hajoltam közelebb, hogy két-két puszival köszöntsük egymást.
- Sziasztok – mosolygott zsebre dugott kézzel.
- Ő itt Lena, a barátnőm, akiről meséltem – mutattam barátnőmre. – Lena, ő itt
Fabian.
- Fabian Koenig – nyújtotta kezét.
- Lena Hartwich – rázta meg megszeppenve.
- Örülök, hogy megismerhetlek – Fabian arcáról le se lehetett volna vakarni a
mosolyt. Nagyon jól esett neki, hogy bemutattam egy újabb, számomra nagyon
fontos személynek. – Már sokat hallottam rólad.
- Szintúgy. Mindkettő – mosolyodott el végre Lena is.
- Elvigyünk? – vetette fel az ötletet.
- Igazán nem szükséges… - hadakozott drága barátnőm. Én is hasonlóképpen tennék
fordított helyzetben, most mégis szerettem volna, ha beleegyezik, hogy
hazavigyük.
- A kávézótól nem messze lakik – mosolyogtam Fabianra, miközben beültem az
anyósülésre.
- Akkor még útba is esik – bólintott. Lena felsóhajtott, majd mosolyogva beült
hátulra. Pechje van, mert Fabian legalább olyan önfejű, mint én vagyok.
- Milyen volt a napod? – fordultam Fabi felé.
- Szokványos – rántott vállat. – Rablás, drogüzletek… hasonlók… -
tájékoztatott.
- Minden nap vannak ilyen esetek? Sosincs nap, amikor nincs munkátok, úgymond?
– érdeklődött drága barátnőm. Fabian jóízűen felnevetett, mintha legalábbis
viccet mondott volna Lena.
- Nem, nincs olyan – rázta meg fejét. – Van, amikor kevesebb van, de olyan soha
sincs, hogy nincs munka – avatta be. – Tudom, hogy jó lenne, de… de ez a való
világ.
- És nem nehéz? Úgy értem, rengeteg rendőr jár pszichológushoz, és készül ki a
munkája során… - nem csodálkoztam azon, hogy Lena előhozakodott ezzel a
kérdéssel, hiszen pszichológiai pályára készül.
- Nehéz, de erre tettem fel az életemet. Boldoggá tesz, hogy a jót és az
igazságot képviselhetem – elmosolyodtam szavain. – A pszichológus pedig
általában nagyobb és keményebb esetek során szükséges.
- Szóval te még sosem voltál? – kapcsolódtam be a beszélgetésbe.
- De, csak nem azért, mert kemény volt az egyik eset, vagy valami… - éreztem,
hogy újra a számára érzékeny pontot, a testvérét érintettük, így inkább csak
csendben nézelődtem tovább. – Pszichológusnak készülsz, jól sejtem? – fordult
barátnőm felé, amint leállította a kocsit a kávézó előtt.
- Ha összejön, szeretnék az lenni – helyeselt.
- Összefog, csak higgy benne – tanácsolta.
- Így lesz! Köszönöm, hogy elhoztatok és tényleg örülök, hogy megismertelek –
mosolygott.
- Én is örülök – Lena kiszállt az autóból, majd mi is követtük példáját.
Megöleltem, majd továbbindult, mi pedig egyenesen az épületbe.
Ugyanazt kértük, mint tegnap, majd visszaindultunk az autó irányába. Ahogy
egymás mellett haladtunk, hirtelen ötlettől vezérelve közelebb hajoltam és egy
apró puszit nyomtam arcára.
- Ezt miért kaptam? – állt meg mosolyogva.
- Mindenért – apró mosollyal az arcomon rántottam meg vállamat, majd
visszaültem a helyemre és vártam, hogy ő is beszálljon.
- Köszönöm – beült, majd hasonlóképpen cselekedett, mint én nemrégiben.
Szia Csajszi!
VálaszTörlésNa csak megérkeztem!
A rész nekem nagyon tetszett, személyes véleményem szerint nagyon jól megírtad :)
Aranyos volt az elején a búcsúzkodást, de nem kellett sokat várni az újboli találkozásra :) Höwedes apuka nagyon szimpatikus volt nekem. Kosárhoz hülye vagyok, de jó sport attól még :) Örülök, hogy Lenával kibékültek, és hogy adott neki egy esélyt a lány.
A telefonbeszélgetés is aranyos volt :) Na meg a vége *.* Szerintem Fabi Lenával is tökéletesen ki fog majd jönni! :)
Várom a folytatást!
puszillak Deveczke.
Szia Deveczke! :)
TörlésÖrülök, hogy ismét itt látlak, annak pedig még jobban, hogy tetszett a rész. :)
Próbálok az egész családról egy összefogó, mégis belelátó képet adni. Ez kicsit nehéz, hiszen az én apám... Nos, mindegy, inkább hagyjuk az én apámat. A lényeg, hogy a mi családunk nem éppen ilyen boldog, és egymást szerető és stb. Szóval ez tényleg kihívás számomra! :)
A kosárról én se igazán tudok dolgokat, de próbáltam utánanézni, mert tudom, hogy Johanna a valóságban is űzi ezt a sportot.
Lena nagyon jó barátnő, próbáltam belesűríteni az én két legjobb barátnőm tulajdonságait, aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle a végén... :D
Örülök, hogy tetszett! :) Sietek a következő résszel! :)
puszi: manó*