Teil 8

Kezemet arcomra simítottam, miközben a tájat kezdtem fürkészni. Sosem figyeltem meg komolyabban, holott nap, mint nap megteszem az utat. Mégis, a fák, a fű, a kövek, a házak… minden olyan magától értetődőnek tűnik, és bele se gondolunk, hogy egy nap elveszíthetjük az egészet.
- Hé, Hanna, megérkeztünk – simította meg karomat percekkel később. Forrósodni kezdett a bőröm érintése nyomán.
- Bocsi, elbambultam – kicsatoltam az övet, majd a kávéval a kezemben szálltam ki.
- Semmi baj – mosolyodott el. – És, mihez kezdjünk most, hogy nincs házi feladat?
- Arra gondoltam, hogy nézhetnénk együtt valami filmet – vázoltam előre kigondolt tervemet. Hátsószándékom nem volt, egyszerűen csak ezt találtam most jó időtöltésnek.
- Ez igazán jól hangzik – bólintott.
- Ott vannak a DVD-k! – mutattam a polcra, melyet még apa szerelt össze testvéreimmel. – Válassz egyet, addig hozok valami ennivalót – a szobámba indultam, ahol lepakoltam az iskolai felszerelésem, majd utam a konyhába vezetett, ahol találtam egy kis palacsintát. Nagyon szeretem az anyukámat, és hihetetlen, hogy ennyi év után is, képes csak azért késő estig a konyhában foglalatoskodni, hogy másnap legyen mit ennünk ebédre.
- Köszönöm – mosolygott, mikor letettem elé. Elindította a filmet, én pedig a tokjára pillantottam. Az utolsó dal. Miley Cyrus film, láttam már egy párszor. Nem volt a kedvenc színésznőm Miley, de úgy gondolom ez a film tényleg jól sikerült.
- Biztos vagy benne? Ez dráma – hívtam fel rá a figyelmét.
- Persze – bólintott, bár én még továbbra is furcsán méregettem. Attól féltem, hogy amint az édesapa halálához ér a film, Fabiban felözönlenek majd a bátyjával kapcsolatos emlékek és nem szerettem volna szomorúnak látni. – Jól vagyok – mosolyodott el egyszeriben. Szeme sarkából jól láthatta, már percek óta az arcát, nem pedig a filmet néztem. – Aranyos vagy, hogy aggódsz értem, de minden rendben – simította kezét arcomra. – Nagyfiú vagyok – rántott vállat.
- De vannak érzéseid és én.. csak nem szeretném, ha miattam szomorodnál el, vagy valami… - lesütöttem pillantásom, mire ő finoman megemelte államat. Alig pár milliméterre volt ajka enyémtől, mikor az ajtóban feltűnt kedvenc testvérem.
- Ti meg mi a fenét csináltok? – ripakodott ránk. Hát igen, az időzítése tökéletes!
- Filmet nézünk – vázoltam neki a tényeket.
- Le akartad smárolni a húgomat? Hiszen alig ismered! – támadt Fabianra. Mindketten értetlenül álltunk a hirtelen kirohanás előtt, de inkább nem firtattuk a dolgot.
- Én csak… - kezdett bele Fabi, de bátyám azonnal belefojtotta a szót.
- Te csak rámásztál a testvéremre! – morgott.
- Nem mászott rám – tiltakoztam. – Csak maga felé fordította az arcomat! – Egyáltalán, mit keres itt?
- Igen, gondolom – bólogatott.
- Nézd, Benedikt – állt fel Fabi, hogy egy vonalban legyen bátyámmal. – Én nem akartam semmi rosszat tenni.
- Szerintem ideje menned! – intett az ajtó felé.
- Nem, nem megy! – léptem közelebb Fabianhoz. – Anyáék megengedték, hogy maradjon és én is szeretném. Miért nem mész el te? Egyáltalán minek jöttél ide? Még mindig nem felejtettem el, amit mondtál – vetettem oda.
- Éppen ezért jöttem… megbeszélni – jelentette ki. – De szeretném, ha ő most elmenne!
- Itt marad! – mordultam fel.
- Hanna, igaza van. Tényleg jobb lenne, ha most lelépnék – szólalt meg végre Fabian is.
- Ne csináld már! – néztem rá rémülten.
- Később még beszélünk, ígérem – simította meg arcomat. – De most inkább ti ketten tisztázzátok a dolgokat – kérlelt, mire kinyílt az ajtó és ezúttal a szüleim léptek be rajta. – Vagy négyen – mosolygott.
- Megígéred, hogy felhívsz? – néztem rá aggódóan. Egyáltalán nem akartam még elengedni, főleg azok után, hogy Benni így előadta magát.
- Mint tegnap – mosolygott. Közelebb léptem és megöleltem. - Vigyázz magadra! – kérte, majd köszönt szüleimnek is és elment.
- Ezt most miért kellett? Nem csinált semmi rosszat! – méregtől izzó szemekkel meredtem testvéremre.
- Komolyan felsoroljam az okokat, miért nem tartom a kapcsolatotokat jó ötletnek? – előhúzott a farzsebéből egy újságot, majd a kezembe nyomta.
„Testével mentette fel magát a vádak alól” – elég volt a címet elolvasnom ahhoz, hogy elfogjon a hányinger. Oliver nem tudott másképp ártani már nekem, így hát a sajtóhoz fordult, hogy testvéremnek és családomnak okozzon fájdalmat. - Ebből semmi se igaz! – csóváltam a fejem. Az egész Oliver hülye kitalációja – hajítottam az asztalra a magazint.
- De ezt az emberek nem tudhatják – szólt rám. – Mit gondolnak majd rólunk ezek után?
- Te vagy a nagy Benedikt Höwedes! Mondd el egy interjúban az igazat és tegyünk valamit ez ellen a szennyláda újság ellen – könnyes szemekkel fordultam szüleim felé.
- Benne lennél egy interjúban, hogy mesélj a húgodról? – pillantott apa, kedvenc fiacskájára.
- Ha ezzel menthetem a jó hírünket – sóhajtott fel. – Viszont nem hiszem, hogy találkozgatnia kéne ezzel a rendőrsráccal.
- Micsoda? – tátottam el a számat.
- Mindenki azt hinné, hogy hazudok, hogy megvédjelek és Oliver se száll le addig rólad!
- Az a barom még számtalan gyenge pontot találhat rajtam, nem csak Fabiant! Nem tilthatod meg, hogy találkozzunk! – kiabáltam.
- De én megtehetem – sóhajtott fel apa. – Azt hiszem, a bátyádnak igaza van, és most egy ideig nem kellene találkoznotok.
- Micsoda? – könnyeim úgy folytak, mint a patak. Nem akartam elhinni, hogy ez történik velem. Pár perce, órája még minden olyan szép volt, most meg mintha a fejetetejére állt volna a világ. – Apa, ezt nem teheted! Hiszen nem is övé az ügyünk, nem lehet belőle bajunk! Kérlek szépen, ne tiltsd el tőlem! 

- Talán már nem az övé, de mikor bajba kerültél, az volt. És, ha ez kiszivárog, nagy gondok lehetnek belőle, úgyhogy sajnálom, de nem találkozhatsz vele. És szeretném, ha ezt közölnéd vele is, mikor felhív! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
- Remélem, boldog vagy! – kiáltottam bátyámra, majd a szobám felé indultam.
- A te érdekedben tettem! – szólt utánam.
- Nem! A te érdekedben tetted, ahogy minden mást ebben a rohadt életben. Tudod mit? Elegem van! Elegem van abból, hogy mindig én legyek Benedikt Höwedes tökéletlen húgocskája! Utálom ezt az egészet! Sőt, utállak téged is! – vetettem oda, majd a szobámba rohantam. Azt hittem a múltkori volt életünk legdurvább veszekedése, ám tévedtem. Most komolyan, teljes szívemből úgy éreztem, soha többé nem akarom látni.